Mégsem tartóztatja le Auschwitzban Netanjahut Donald Tusk
A lengyelek biztosítanák a szabad belépést és távozást az izraeli miniszterelnöknek.
A magyar közönségszavazatok alapján az AWS dallamos-hörgős metálzenekar jutott ki a 63. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, Lisszabonba. A versenyt szombat este végül Izrael nyerte, a magyar zenekar a 21. helyen végzett.
Izrael nyerte a 63. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét szombat este Lisszabonban, ahol 26 ország zenei produkciója lépett fel. Izraelt egy fiatal énekesnő, Netta képviselte a Toy című számmal. A magyarokat az idei Eurovízión az AWS zenekar képviselte a zúzós Viszlát nyár című dallal. A csapat végül a 21. helyen végzett 93 ponttal, noha a verseny előtt bizakodóak voltak:
„Mintha lemennénk reggelizni, úgy érkezünk az arénába, már nem is izgulunk. Két nap alatt sikerült megszokni az Eurovíziós hangulatot és talán már mondhatjuk, hogy rutinosan lépünk majd este a színpadra” – mondta a verseny előtt a zenekar nevében Kökényes Dániel, a zenekar gitárosa.